főoldal

Tisztelt Látogató!
Köszöntöm Önt a - Botz Yvette nevével fémjelzett - "By Glass kft - művészeti alkotóműhely" munkatársainak nevében. Társaságunk 1995-es megalakulása óta, számtalan kiállítással, állami, magán és egyházi megrendelésekkel a háta mögött egy folyamatos megújulási folyamaton megy keresztül. Ennek oka abban keresendő, hogy részben az alkotó akarata, másrészt a gyűjtők felé tett vállalásaink értelmében minden alkotás egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Talán ez is az oka annak, hogy partnereink, leendő ügyfeleink nem pusztán vásárlók, vagy gyűjtők, de egyszerre részt is vesznek a tervezés folyamatában és így maguk is részeseivé válnak az alkotás örömteli pillanatainak.

A műhelyből kikerülő alkotások sokszínűségét az adja, hogy a szakrális ihletésű témáktól kezdve, a gyermekkorból ismert mesehősök sajátos ábrázolásáig, szinte minden megtalálható. A műhely művészeti vezetője Botz Yvette iparművész, aki tanulmányait Washingtonban kezdte, majd 1990-ben Olaszországban fejezte be, ahol a Római Képzőművészeti Akadémia látvány és díszlettervező szakán szerzett diplomát. A művészetek hazájában töltött évek élményeivel feltöltődve, a világ számos földrészén járva, a teljesség igénye nélkül - Kuvait, Horvátország, Thaiföld - ott néha éveket eltöltve gyűjtötte és tanulta e csodálatos anyag varázslatos képességeit, megmunkálásának, megjelenítésének lehetőségeit.

Nem hiszem, hogy létezik a művészeteknek olyan ága, mely nélkülözi az alázatot. Úgy vélem, nincs ilyen. Ez az alázat, olykor valami hihetetlen tisztaság, és egyszerűség köszön vissza az alkotásaiból, és a feltétel nélküli együttműködés az anyaggal. Azzal az anyaggal, melybe ott van belegörbülve, beleégve az itáliai mesterek örökségén túl az alkotó sajátos látás és kifejezésmódja.
Mint azt korábban jeleztem, az alkotások egyedi darabok, így azok megismétlésére nincs lehetőség, de azért érdemes néhány pillantást vetni a "Galériában" látható munkákra, ahol a kisebb méretű dísztárgyaktól kezdve a hatalmas méretű térelválasztókig szinte minden megtalálható.

Természetesen, műhelyünk - előzetes időpont egyeztetést követően - rendelkezésére áll leendő partnereinknek, és igény esetén megkezdődhet egy közös alkotói munka a tervezőasztal mellett, ahol a képzeletnek csak Ön szabhat határt. Vállalásaink között egyaránt megtalálható az egyedi tervezésű és igényes kivitelezésű, kizárólag kézi munkával, tiffany, ólom, homokszórásos illetve gravir technikával készített bel és kültéri nyílászárók - akár hőszigetelt megoldásokkal is - valamint térelválasztók, de készítünk asztali, fali és állólámpákat, valamint dísztárgyakat. Igény esetén vállaljuk templomok, kastélyok, kúriák restaurációs munkáit is.

Termékeink változatos színvilágukkal, környezetükhöz való alkalmazkodásukkal teszik barátságosabbá, otthonosabbá a minket körülvevő miliőt, megtörve a rajtuk áthatoló fény egyhangúságát, a fényét, melyben a színek születnek.

Botz Domonkos